Lesutól Gyulafehérvárig - gondolatok az út széléről

Nagyon furcsán érzem magam. Annyi minden történt egy hét alatt, mint máskor egy hónap alatt sem. Ez biztosan mindenkinek ismerős érzés, mikor utazik az ember, ez van. Besűrűsödnek a dolgok (mikor az előbb éppen kisimulni látszottak?). Annyira, hogy nem is tudom, mit írjak. Sok útibeszámolót és blogot olvastam, a legtöbb közülük számomra unalmas - nem szeretnék beállni a sorba. Ha annyi történik, hogy este leesek a bicajról, utolsó leheletemmel leírom, hogy itt és itt jártam, ezt és ezt láttam, ennyire és ennyire volt szép - azt gondolom, annak semmi értelme.

Írok inkább a benyomásaimról. Van belőlük bőven. Romániáról és az itteni emberekről leginkább az, hogy a következő eszme szerint élnek: "Jó az úgy! Mit akarsz azzal? Haggyadazt, tegyed le! Minek fáradozol? Á, az nem az én dologom!". Ez látszik az út szélén, a házakon, a falvakon és a városokon. Persze ennek erőssége kisebb-nagyobb mértékben változik, vannak takaros, rendes házak, de azt gondolom - ez a benyomásom -, hogy majdnem mindenki tesz mindenre. Ezt pl. a közlekedésen érzem leginkább. Egyáltalán nem törődnek a másikkal az emberek. Hamar rá is álltam arra, hogy úgy biciklizek, mint ha nem is lennék az úton. Láthatatlanná váltam, így nem volt gond, nem zavart, hogy az autók úgy húztak el mellettem, mint ha ott sem lennék. Egyszerű trükk.

Innen indult a kis gyalogtúrám

Nem áll szándékomban lehangoló képet festeni a helyekről, ahol jártam - biztos vagyok benne, hogy egyensúlyban van a szépség és az ocsmányság, a tisztaság és mocsok, az odafigyelés és a nemtörődömség. A Lesu tó festői tájának tövében lovak guberálnak a szelektív kukák melletti bokáig érő szeméthalomból. A Bihar hegység felé vezető úton a hegyvonulatokat megpillantva egy több km hosszú szemétsáv, csak úgy, az út szélén. Mezítlábas lovaskocsisok hajtanak el vagányan a csillogó BMW-k mellett a város szélén. Furcsa, színes, kicsit keserű, de gyönyörű képek vannak a fejemben erről a végtelenül nemtörődöm, de szeretnivaló, mocskos balkánról.

Lovak gubiznak a Lesu tó környékén - szelektíven

Még egy fontos dolog. Idáig szinte mindenki, akivel beszéltem, aki szóba állt velem, majdnem egytől egyig nagyon kedves volt és segített legjobb tudása szerint. Ez tökéletesen ellentmond a fenti szövegemnek, hogy senki nem törődik a másikkal. Ezért is írom azt, hogy furcsa az az érzés, ami ezzel kapcsolatban bugyorog bennem. Talán magukkal törődnek kevesebbet az emberek errefelé, mint az számomra megszokott?

Kifelé a Biharból