Budapest - Isztambul - magyarul

2011. augusztus 1., hétfő

Küllőkiller

Egy tiszafüredi kempingben, óriás jegenyefák közt egy kerti asztalnál ülve pötyögök éppen a kis gépen. Úgy döntöttem, itt töltök egy egész napot, kihasználva a megtervezetlen út előnyeit.

Az elmúlt hetekben rengeteg tennivalóval küzdöttem (lakáskiadás, vízgázvillany, költözés, dobozolás, zsákolás, még költözés, bazározás, cégátadás, bankozás, autóeladás, okmányirodázás, felkészülés az útra...), hogy a lehető legkevesebb gubancolnivalót hagyjak magam után, hetekig gubancoltam. Így a megszokott 7-8 órás alvás helyett 4-5 jutott. Itt az ideje egy jót pihenni.

Egerbakta

A nulladik napomon csodás időben tekertem Recskről, a szüleim házától Egerbe. Már a városban, egy lámpánál fékezve egy ostorcsapást éreztem a dobhártyámon: "Paiung" - soha nem hallottam még, de tudtam, mi ez. Egy küllő tört el. Az is azonnal világossá vált, hogy ha ez így marad, másnap reggel nem tudok elindulni.

40,5 kg

Hátsó fék nélkül legurultam a 40+ kilós bringával a városba, ahol volt osztálytársak jöttek össze - engem is meghívtak. Azzal kellett beköszönnöm, hogy bocs, de máris mennem kell, ezt a küllő-helyzetet meg kell oldanom. Kaptam is egy telefonszámot, egy bringaszervízes srác számát, ha minden kötél szakad. Először a régi bringás egyesületünk vezetőjét, Lajost hívtam - 20 éve az ő jóvoltából szippantott be végleg a bringázás. Jó volt viszontlátni ennyi év után, még akkor is, ha a vérző bicajomat toltam be a kapuján. Célszerszám híján felhívtuk a frissen szerzett jolly-joker számot, kiderült, szomszédok. Mészi jött (persze bicajjal), 20 perc alatt kicserélte a küllőt a műhelyében, kihúzta a nyolcast és jó utat kívánt. Szombat este kilenckor. Csak megköszönni tudtam. Szerencsések az egriek, hogy van egy ilyen szervizesük.

Lajosnál még elhülyéskedtünk egy kicsit 20 éves fotókon rötyögve, hogy odanézz, Söri, Fignon, Ádám, Robi, Attila, Pimpa, nemhiszemel, hogynézki! És az ott én vagyok? Hehehehe. És a 100 Órás Kerékpározás, azta! Mekkora volt! (Tényleg, te jó ég, miért nem csinál ilyet ma senki? Az egyik évben a nyertes kb. 1800 km-t lerakott 100 óra alatt, hm?! - a legtöbb résztvevő pedig egy óriási négy napos non-stop bringás bulira emlékszik vissza.)

Másnap reggel a tervek szerint: "9 Fősuli". Család, barátok, régi ismerősök és új, ismeretlen arcok kis kupaca gyűlt össze - kézfogások, ölelések, jó kívánságok, fotótúltengés, még fotó, jaj, mennyi fotó. Majd - végre - lassú karikázás. Egy marék ember (három generáció!) elkísért a városban, néhányan Mezőkövesdig jöttek, a vége felé pedig már csak lányok kísértek a Tiszáig. Srácok, srácok...

Bringás haverok

Jó kis hétvége volt, megúsztam szárazon, de a kalandok beindultak. Ma pihenek, alszom, Tiszázok - szépen lassan akarom hozzászoktatni magam a cigány élethez. Jól esik a kemping, a folyó meleg víz, a pihi, a nyugi. Nem szeretek fejest ugrani.

Tiszafüred

Holnap Debrecen, aztán szépen lassan átsiklok Erdélybe és eltekerek a Bihar hegységbe. Ez a következő, nagy léptékű terv. Részletekről később - ha már megvalósultak. Sztéjtyúnd!

10 megjegyzés:

peterlevay írta...

Szia!
Most akadtam rá -heolon keresztül- a blogodra. Szállással kapcsolatban ajánlom a www.couchsurfing.org ot, sok jó ember, ingyen szállás és hasonló móka. Törökországban nem egyszer használtam, és bevált, persze az interjú alapján inkább a vadkemping a nyerő akkor mindegy. :) Szintén van pár ismerősöm az oldalról, aki már "betekerte" Anatóliát, szóval ha van kérdésed, én szívesen segítek :) Sok sikert! :)

Névtelen írta...

Jó utat, Tató!

Ha jövő héten Erdélyben jársz, Nagyszeben körül,
mi itt leszünk:
45°32’49.21″N, 23°47’36.50″E

ölel:
egy kisméretű szkeleton brada

(ps: ott lesz Wilhelm bácsi és Era néni is! Banán tuti lesz, intézünk zabkását is)

Névtelen írta...

ja és még egy technikai kérdés:
hogyan csinálod a turmixot? van usb-s turmixgéped?
trevor

Névtelen írta...

ja tényleg, de hülye vagyok, igen, Zsuzsanna néniék is ott lesznek...

Robotologist írta...

Pijer:

Kösz, ezt a napot éppen erre (is) szánom, végre regisztrálok. Hallottam CS-ről, de még nem használtam. És te a Warmshowers.org-ról? Az hosonló, csak bicajosoknak.

Kaller, Szuzána: tudtok szerezni beugrót? :) Ha nem, tényleg 100 ojró? Amúgy mindjárt rámegyek a térképen, hol is van. Pár napon belül Erdélyben tekerek majd, azt gondolom...

Névtelen írta...

megpróbálok beugrót zsírozni!

Juhász Réka írta...

Olyan vagy, mint a legkisebb királyfi, aki elindul és megy, mendegél, aztán egyszercsak..
Te mit keresel? Vagy mi elől biciklizel?

Robotologist írta...

Réka: a legkisebb királyfi mit keres? Egyáltalán, keres valamit? Valami elől menekül? Amúgy te vagy a második, aki ezt mondja. Egyébként, úgy emlékszem, ezek a kis királyfik szerencsét próbálni indultak. Aztán lejátszották a hétfejűvel, amit le kellett.

Sue, Kalu: köszi! Ha nem lesz jegy, az sem gond. Leginkább amiatt mennék, mert jó lenne ott találkozni...

Juhász Réka írta...

Jaja, reméljük hétfejű nem lesz:)

Névtelen írta...

Üdv "Tekergő"!!!

Rátaláltam a blogodra a HEOL-on, végre megvan a "napi betevő" olvasnivaló! Anno Méder Áron (körbe vitorázta a Földet) blogját követtem napi rendszerességgel. És most tessék, itt van egy újabb bátor ember!!! ;)
Kitartást az úthoz! Élvezd minden percét, szép helyeken fogsz tekerni! Minden jót!

Sancho