Budapest - Isztambul - magyarul

2011. szeptember 12., hétfő

Bakancs Betörés a Belmekenen

Azt ígértem, hogy nem fogok ittjártamdeszépvolt, ottvoltamdejóvolt blogot írni, de a mai nap töményre sikerült. Annyira, hogy leragadó szemeim ellenére úgy döntöttem, írok, még akkor is, ha nem vagyok net közelében. Szóval a mai nap, igen, mekkora ajándék volt! Felkeltem a Belmeken Hotelben és felhúztam végre a túracipőm, amit idáig cipeltem anélkül, hogy hordtam volna - a flipflop és a SIDI (a bringás cipőm) minden helyzetet megoldottak idáig. Idáig.



Fantasztikó! (Indulás Szófiából)

Á, amúgy Szófiában voltam utoljára, mikor írtam. Kicsit naplózok, hogy mi minden történt azóta. Kicsit klasszik blog, remélem, belefér. Szóval Szófiából aprócska, hegyi utakon tekertem fel a Vitosa oldalában, majd a Rila hegységet el nem tévesztve szem elől szinte végig gurultam Samokov remek kis városáig.

Megpillantva a Rila hegységet

Onnan másnap feltekertem Borovetsbe, a Rila északi lábainál lévő egyes számú sípaprikába (inkább nem nevezném paradicsomnak). Innen végig gurultam Sestrimoig, ahol véletlenül el(fel)tekertem a falu mellett lendületből, elszalasztva a lehetőséget arra, hogy szobát béreljek, mondjuk 20 leváért, ami kb. 10 euro.

Hol fogok aludni (nap lebukóban)?

Brutális emelkedésbe kezdett az út, amivel tisztában voltam, azzal viszont egyáltalán nem, hogy hol fogok aludni. Isten házikója és kertje is zárva volt számomra (pedig helyes kis kertje volt ám, figyeld a fotót), tekertem hát tovább.

Isten házikója - persze zárva

Egyre jobban csúsztam ki a világosból, egyre inkább nem tudtam, hol ér az éjszaka. Csak tekertem, tekertem, az annyira meredek emelekedőn, hogy kistányér-kommandó ide vagy oda, csak a nyeregből kiállva tudtam haladni. Már az idegszálaim is kezdtek kiszáradni, mikor találtam egy jó kis kocsibeállót, amit úgy döntöttem, sátorhelynek választok.

Jól elbújtam?

Ja, igen, azért volt merszem ehhez, mert ezen az úton annyira gyér volt a forgalom, hogy kb. óránként egy autó "húzott el" (egyesben - mondom, meredek...). Bevállaltam hát a sátrazást, az alvással próbálkozást durva bekajálás után. Két-három óra forgolódás után végre sikerült elaludnom. Eszem reggel, eszem egész nap és eszem este is. Gyakorlatilag folyamatosan eszem, általában tömény, kalóriadús kajákat. Ez elengedhetetlen. Mégis, az esti evés néha eldurvul, ennyire, hogy az alvás rovására megy. Kell még egy kis idő, míg ez szépen kialakul...

Fel, fel, fel - ne add fel!

Másnap kemény 24 km-t tekertem, azt hiszem, ez idáig a negatív rekord. Oké, csak fölfelé. 2100 m körül volt a legmagasabb pont. Nyávogtam, nyafogtam, volt, hogy öt percenként megálltam és könyörögtem magamhoz, hogy ne menjek tovább, vagy hogy forduljak vissza, de nem hallgattam rám. Hosszabb-rövidebb hisztik után végre felcibáltam magam a Belmekem tóhoz.

Végre - a Belmekem tó

Ott aztán előkerültek a könnybelábadt szemek, jött az elérzékenyülős rész. És a szálláskeresős rész. Meg is találtam a Belmeken Hotelt, amit szinte csak sportolók használnak. Kb. folyamatos edzőtábotoztatás megy itt, nem véletlen, ilyen helyen lehet is (2000 m környéke). 28 leva (14 €) a beugró egy éjszakára, reggelivel. Megkérdeztem, hogy ha másnap ráérek délután lelépni és a bicajom is biztonságban tudhatom, akkor legyen hotelezés. Lett.

Még mindig a tó

Huhh, a hosszú kitérő után végre visszakanyarodok a címhez. Hogy a bakancs. Ami amúgy nem is bakancs, hanem cipő, de ez annyira nem fontos. A lényeg, hogy kb. érintetlenül bitorolja az egyik oldaltáskám harmadát, mióta úton vagyok. Végre, 1600 km tekerés után előkerült, hogy felhajtsam a sarkát és felrepítsen a Belmeken tó partjáról, a Belmeken hotelből a Belmeken csúcsra. Olyan jó, hogy van ez a Belmeken, mindent el lehet róla nevezni!

Végre gyalogtúrázom!

Nem tudom, csináltam-e már valaha ilyet, én, délutáni turista, de már 8:55-kor úton voltam felfelé. Magam is meglepődtem. Az út végtelenül egyszerű volt, és könnyű is, amolyan gyéduskás kirándulás. Vagy bábuskás? Na, mindegy. Tökéletes túrázós időben battyogtunk fölfelé, a cipők és én, leírhatatlan tisztaságban. A levegő, a nap, a szél, a hideg, a meleg, a föld, a füvek, a fák, a kövek, a víz, a hangok - minden döbbenetesen tiszta volt. Azt hiszem, ez az egyik oka, hogy szeretek a hegyekben, a minél magasabb hegyekben kirándulni. Ez a tisztaság, amivel találkozom megállít bennem valamit, nem tudom, mit. Egyszerűen lenyugszom. Elhiszem egy kicsit, hogy van ilyen. Mese az egész.

Rila - a Belmekenről

Ja, igen. Menetelgetés közben eszembe jutott egy érdekes gondolat, leírom ezt. Az jutott eszembe (nem, Adrián, nem-nem!), hogy egy csomó nagy okos ember mondja, hogy nem a cél a fontos, hanem az út (akár a célhoz visz, akár nem, talán mindegy is). Ehhez lenne egy kis hozzáfűzni valóm. Méghozzá az, hogy nem is feltétlenül az út és az úton levés a fontos, hanem az a nézőpont, az a szemlélet, ami eközben, vagy akár a célba éréskor kialakul, megszületik. Megpróbálom egy példával illusztrálni, mire gondolok, hátha érthetőbb leszek: ha valaki felvisz a hátán a Belmekenre, akkor nem fogom tudni azzal a szemmel nézni fentről a tájat, mint ha felsétálok, felkúszok-mászok. Ah, ez túl nyilvánvaló - mégis úgy érzem, ezt a nyilvánvaló dolgot nagyon is gyakran elfelejtem. Miért? Na, oké, ennyi elég. Kicsöngettek, vége az órának. Házi nincs!

Rétegek

Még egy kicsit írok arról, milyen volt ott fent, ezen a csúcson. Az egész hegy úgy fest, mint egy óriási domb. Unalmas felmenni rá. Fentről viszont lehet látni fél Bulgáriát. A Vitosa hegységet, ami mögött Szófia sunnyog. A Stara Planinát, vagyis az Öreg Hegységet, ami végighúzódik egész Bulgárián, nyugatról keletre, a tengerig. Látni lehet a Rila nyugatabbra fekvő csúcsait. Egy ugrással mögötte a Pirin vad élei jelentkeznek újabb és újabb fotókért. Tőlük kicsit keletebbre már Görögország hegyei integetnek, keleten pedig a Rodopi. Az a Rodopi, ami ma háttérként jelenik meg a fotókon, holnap pedig kapaszkodok a nyakába. Az efféle földrajzórákat, ó, de szeretem! És azt a valamit is nagyon szeretem, ami lehetővé tette, hogy feltekerjek és felmásszak erre a hegyre és a tiszta ég alatt jól megnézzem magamnak, mi hol van. Kösz, Valami!

Úton lefelé - még gyalog

A korai indulásnak köszönhetően hamar lejöttem a Belmekenről és a filozofálgatásról. Újra felpakoltam a bicajt és belevágtam életem legnagyobb mászása után (Sestrimo-Belmeken) életem legnagyobb lefeléjébe (Belmeken-Velingrad). Nem viccelek, 34 km-en keresztül egy-két aprócska emelkedőt leszámítva végig csak gurultam - és könnyeztem (a széltől, semmi lelki rebegés), és fékeztem, és borítottam jobbra, és borítottam balra. Huhh, nem tudom elmondani, milyen ennyit menni lefelé. Állat! Hehe. Na, de tényleg. És ami meglepő, hogy mindehhez kiváló útminőség (jó, balkáni viszonyok szerint) és nulla forgalom társult. Jeee!

A nagy DH közben azért meg-megálltam fotózni

Így esett meg, hogy 2626 m-ről kb. 750 m-re ereszkedtem le a mai nap folyamán, gyalog és bicajjal. Micsoda nap! Ja, és mikor befutottam Velingrádba, a szállásadóm (az egyik szófiai CouchSurfinges szállásadóm barátja) már várt, indultunk cigánykodni a város széli termálfürdőbe. Egy félbehagyott, vagy inkább el sem kezdett építkezésnek nézett ki terület, kisebb-nagyobb "pocsolyákkal". Ezekben az apró "medencékben" olyan 40-45 fokos termálvíz bugyog, állítólag jót tesz rémálmok ellen (ez nem igaz). Nem tudom, minek tesz jót, de nyilván minden helyi és környéki lakos meg van róla győződve, hogy valamire jó ez a víz. Mondjuk pont e köré a víz köré épültek és épülnek a szállodák errefelé, van belőlük bőven. Én csak annyit tudok mondani a pocsolyákról, hogy jól esett dagonyázni bennük - meg sem lepődtem, mikor az egyik fürdőző társaság lovaskocsival távozott. Szuperbalkán!

A tó és a hegy Belmeken. A bicaj Fuji.

Volt ma bakancsbetörés, gyalogtúra, filozófiaóra, föcióra, mindennél nagyobb downhill és forró vízben ázás - olyan élmények, melyekért egy fillért sem fizettem, mégis jó mélyen bevésődtek az emlékezetem kellemes, gyakran látogatott részeire, olyan nézőpontot adva, melyre máshogy nem tehettem volna szert.

5 megjegyzés:

Extekergő írta...

Tóth Béla kb ennyit ment 100 óra alatt a második 100óráson mint amenyinél most jársz! Emlékszel? Te mennyit mentél akkor? :D

Robotologist írta...

Bizony, emlékszem, hogy még néha húzni sem tudtam beállni a csapatba, annyira kivoltam, hehe. Mondjuk akkor mentem egy egy napos rekordot 240-nel (4x Eger-Kisnána), de a 100 óra távja nincs meg... Ú, az mekkora volt!

Jövő nyáron is lesz, Lajos? :)

strobo írta...

Ez a Belmeken kell neked!

Juhász Réka írta...

Van még zabkása? Vagy most mi a bajnokok reggelije?

Robotologist írta...

Van még, van, de sokszor a gyümölcs (óriási mennyiségben) a nyerő reggeli!