Banánbázis

Amolyan galériafrissítő írásnak szánom ezt - régen írtam, kicsit bejelentkezek. Most éppen Anamurból, egy szuper kempingből. Ha felnézek a billentyűzetből, homokos tengerpartot és a tengert látom, a háttérben pedig Ciprust - ma tiszta az idő és nincs szélvihar. Az asztalon mellettem másfél kiló, helyi termésű banán. Újabb ittragadós helyet találtam.

Ciprusig látni, olyan jó az idő

Apropo szélvihar. Az első tengerpartos leragadásom után (négy nap / öt éjszaka egy kempingben) nehéz idők jöttek. Viharok, embertelen szél, eső, záporok - és defektek, minden mennyiségben. Hármas defekt elöl, dupla hátul, szimpla a matracon. A legutóbbi földön alvással és fázással jár. És persze szentségeléssel, ez mindenféle defekt velejárója - a kitörések amplitúdója persze változó, van, hogy rezzenéstelen arccal szedem szét harmadszor a kereket és van, hogy az égbe kiáltok csúnyákat (mondjuk mikor szakadni kezd az eső szerelés közben). Ilyenek a hétköznapok.

Hullámok, szélvihar

Volt olyan nap, amikor komoly erőfeszítések árán 25 km-t tudtam tekerni, olyan pofaszél volt, annyi defekt és még több elegemvan-balhé. Tulajdonképpen olyan 3-4 napot ebben az állapotban töltöttem - harcoltam a széllel, az esővel, a viharokkal, az elemekkel, magammal, folyton kérdezgetve: minek csinálom én ezt? Már megint minek bringázok olyan időben, hogy lejtőn lefelé kistányéron kell mennem és egész nap arra koncentrálnom, hogy ne essek el oldalra a széllökésektől? Miért nem veszek egy motort és küldöm haza a bicajom? Tényleg, miért ne?

Innen nézve nem nehéz

Na így verekedtem át magam kb. 100 km-en 3-4 nap alatt. Aztán befutottam ebbe a csoda kis kempingbe: gyümölcsösök, homokos tengerpart, árnyékos sátorhelyek, házigazda széles mosollyal és tárt karokkal, ultrafinom konyha az éttermükben (majdnem minden alapanyag a kertből). Nem csodálkozom, hogy megint csak nem akarok továbbállni. Kit érdekel Antalya?

Napfelkelte a kempingből nézve

Az egyedüli vendégek rajtam kívül egy német / osztrák páros, Angela és Michael egy furcsa lakóautóval (egy platós kisteherautóra egyszerűen rátettek egy lakókocsit). Ötvenes éveiket tapossák, a gyerekeik már felnőttek. Eladták mindenüket és utazgatnak, de olyan lassan, ahogy nekem sem sikerül. Egy hét itt, két hét ott... Jordánia, Szíria, Törökország. Miért ne? Mike, a főnök nagy utazó igencsak erős, állandóan bekapcsolt miért-ne-gombbal. Mikor viccből említettem neki, hogy annyira kikészültem pár napja hogy elgondolkoztam egy motorvásárláson, azonnal rávágta: jó ötlet - miért ne!? Nah, így élik életüket, elképesztően lazán, nyugodtan, csodás helyeken járva, alacsony költségvetéssel és szerény, nagyon szerény rezsivel.

10 lira egy éjszaka, kapuőrrel, tengerparttal

Á, igen, írok egy kicsit a rezsiről, ugyanis azt gondolom, sokan azért nem utaznak, mert azt mondják, drága. Pontos számokat nem tudok írni (most nem, később igen), de azt tudom, hogy a legtöbbet kajára költök, csak ezután jön a szállás. És ennyi. Másra nem költök. Idáig jóval kevesebbe került az utam, mint amennyit otthon költöttem ugyanennyi idő alatt. Pedig kényeztetem magam, itt-ott egy éttermi kajálással, egy-egy hotellel, panzióval - amiket erősen kompenzál a bolti / főzött kaja és a vadkemping / couchsurfing / hagyományos kemping. Szóval csak azt tudom mondani, hogy az utazás nem kell, hogy drága mulatság legyen, sőt, olcsóbb tud lenni, mint az otthoni élet - számomra. Ahogy egy török vendéglátóm mondta: "Törökországban akár két hétig is utazgathatok egy fillér nélkül!" (stoppal, vadkempinggel, bicajjal - kajára pedig úton-útfélen meghívják az embert, ő is ezt tette velem, nem hagyott fizetni).

Kész a blogbejegyzés

Mit mondhatnék még? Újra újabb galéria... Jó utazást mindenkinek!