Budapest - Isztambul - magyarul

2011. november 7., hétfő

Száz

Ma van az utazásom századik napja. Nem számolom a napokat, de van, aki igen - tegnap írt is egy nagyon kedves levelet. Ez lesz tehát a nap arra, hogy újra írjak, újra jelentkezzek. Ugyanannál az asztalnál írom ezt a bejegyzést, mint az előző kettőt. Ez azt is jelenti, hogy jóval több, mint két hete letanyáztam ebben a kempingben - és még mindig eszem ágában sincs továbbállni. Vagy talán az egyik kis ágacskában. Talán.

Van, hogy úgy érzem, az egész Budapest-Isztambul projektnek az volt a célja, hogy ideérjek ebbe a kempingbe és megálljak, mint egy lendkerék, lassan, fokozatosan. Nem bicajozok, nem fotózok - nem vágyom újabb deszéptengerpartra, deszéphegyekre, deszéptájakra, dekedvesemberekre. Minden itt van egy helyen, egy időben.

Fantasztikus arcokkal reggelizek és vacsorázok együtt. Órákat sétálok a tengerparton. Fél napokat sztorizunk és röhögünk át Michellel. Van, hogy beállunk a konyhába pizzát és a kedvenc zabos-almás-banános sütimet sütni. Van, hogy bemotorozunk a kis Vespájával Anamurba bevásárolni. Backgammonozunk. Teázunk. Röhögünk, nem keveset. Apró semmiségek ezek - viszont a napok tökéletesen felszabadultan és stresszmentesen telnek. Ez az az állapot, amit nem is emlékszem mikor sikerült ilyen hosszan utoljára fenntartanom.

Ez a hatalmas lazulás rettentő jól esik - ugyanakkor nem csap át nihillbe, sőt. Egyre több és egyre részletesebb terv születik - és sokszor hal el - a fejemben. Amelyek túlélnek, azok tovább csiszolódnak, tovább alakulnak, akár újakat szülnek. Úgy érzem, ez az a folyamat, ami szépen lassan ki fog mozdítani a Dragon Campingből. Na és persze az egyre rövidülő nappalok (ötkor sötét), az egyre erősebb, már-már alaphangon viharos, kötelező napközbeni nyugati szél és az egyre hidegebb éjszakák.

Hogy mikor indulok, még nem döntöttem el. Majd ha Musztafa, a még nálam is sokkal gebébb, de igencsak erős és stramm kutyát sikerül annyira felhízlalnom, hogy már nem szédül bele a látványba az ember, ha ránéz. Vagy korábban, mert lehet, hogy egyszercsak felpattanok, becsapom magam mögött mesebeli szanatóriumom ajtaját, hogy újabb, a Budapest-Isztambulnál egy-két lépéssel nagyobb projektbe kezdjek. Lehet, hogy otthon?

5 megjegyzés:

Extekergő írta...

OK. Jó már olvasni valamit felőled! :)

Juhász Réka írta...

Nagyon érdekelne, hogy a mostani kapcsolatod a jövővel (közeli tervek -távolabbi tervek) milyen, a régebbi, hétköznapi életed jövőképéhez képest. Pl: két éve, mikor a jövődre gondoltál, akkor a közeli jövődben egy utazás, vagy egy új bringa, vagy informatikai kütyü terve szerepelt, a távolabbiban pedig autó-nagyobb lakás-család, vagy mittudomén. Érted, na. Most milyen terveket dédelgetsz? Tervezed, hogy újra kiszámítható életbe kezdesz? Vagy szeretnél megállapodni a felfedező-életmód mellett? Tervezel hosszabb távra egyáltalán?

Robotologist írta...

Fúha, komoly a kérdés... Ez a bringatúra, valamint a munkahelyről való kilépés régóta érik bennem - főleg a kilépés. A túra pedig idén buggyant ki a fejemből, konkrétan leírtam, hogy ezt és ezt és ezt szeretném elérni idén - nagyjából össze is jött, a Budapest-Isztambul projekt bőven túlteljeseült.

És ahogy tekertem, és mióta megálltam, újabb tervek születtek, amiket most nem részletezek mert babonás vagyok (ez nem igaz), de ha sikerülnek, írni fogok róluk, vagy itt, vagy máshol. Egy dolog elég sanszos: kiszámíthatóságra nem törekszem, úgy gondolom, ez nem szempont számomra (ebben a témában sokat tanultam ezen a túrán).

Ez így válasz? Remélem. :)

Juhász Réka írta...

Már Indiában vagy? Vagy megvágott egy török gyerek?

Pelegrina Pilgrim írta...

Most találkoztam az oldaladdal... Le a kalappal a döntésed, "életmód-váltásod" miatt! Hát Te aztán jól kimoccantál a komfortzónádból! :)